SELENA GOMEZ ADATAI ÉSMÉG SOK ÉRDKESÉG RÓLA!!! KÉPEK HIREK SZÖVEG!CSAK NEKTEK!!
Szülei Mandy Cornett és Ricardo Gomez. Karrierjét a Barney & Friends (Barney és barátai) nevű, kisgyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Ennek a sorozatnak a szereplőválogatásán ismerkedett meg Demi Lovatoval, akivel azóta is legjobb barátnők. 2003-ban egy kis szerepet kapott a Kémkölykök 3-D-ben, majd a Walker, a texasi kopó filmváltozatában. 2006-ban megkapta Emily Grace Garcia szerepét a Brain Zapped nevű mozifilmben.
2007-ben kezdődött a Wizards of Waverly Place című Disney-sorozat, aminek Selena az egyik főszereplője. A sorozatot Magyarországon a Disney csatorna vetíti.
2008-ban két filmben is szerepelt. Az egyik a Horton című animációs film, ahol az ő hangján szólalt meg a polgármester lánya. A másik a Los Angeles-i tündérmese folytatása, az Another Cinderella Story, ahol Drew Seeley volt a partnere. A film nem jelent meg Magyarországon. A történet a Hamupipőkére épül, csak modernebb környezetben. Mary (vagyis Selena) egy álarcosbálon találkozik a híres énekessel, Joey Parkerrel (Drew), aki persze beleszeret, de nem tudja, hogy ki ő, a gonosz nevelőanyja és a lányai pedig megkeserítik az életét. 2009-ben elkezdődött a Princess Protection Program forgatása is, amiben Demi Lovatoval együtt szerepel. Szintén 2009-ben jelent meg a Wizards of Waverly Place filmváltozata is.
Zenei karrierje 2006-ban kezdődött a Brain Zapped című filmben. A WoWP betétdala lett az Everything Is Not What It Seems. A 101 kiskutya DVD-hez énekelte el a Cruella de Vil című számot, amihez videoklip is készült. 2008-ban szerepelt a Jonas Brothers egyik klipjében, a Burnin’ Up-ban. Az Another Cinderella Story című filmjében 3 dala is elhangzik: a Tell Me Something I Don't Know, a Bang a Drum és a Drew Seeley-vel közös dal, a New Classic. A Csingiling című animációs filmhez is énekelt egy dalt, a Fly to Your Heart-ot.
Éppen a 16. születésnapja előtt (2008) aláírt egy szerződést a Hollywood Records-szal, bár azt mondta, inkább énekelne együttesben, mint szólóban.[forrás?] 2009. szeptember 29-én megjelent Selena első szólóalbuma Kiss & Tell címmel, amiben a The Scene is közreműködött. Az albumra 12 új dal és a már korábban is ismert Tell Me Something I Don't Know remix változata került fel. Sor került Selena első koncertjére is, amely a hollywoodi The Roxy nevű helyen volt.2010-ben Selena elindul első saját turnéjára az együttesével,a The Scene-nel.